"Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. " Albert Einstein

Milyen manapság egy fiatal élete? Mit tehet az az elszánt ifjú, aki tenni akar a közösségéért, de nem tudja, hogyan induljon meg? Milyen veszélyek fogják fenyegetni?

Alapesetben az általunk kigondolt fiatal szórakozni akar, sportolni valamint – ami a legfontosabb: vágyait megvalósítani. Álmai kivitelezéséhez viszont pénzt akar keresni.

Pénzhez munka kell, a munkához pedig szerencse, illetve  kapcsolatok. Amennyiben nincs meg a kellő szerencse valamint a családi háttérből fakadó „veza” – kapcsolat, főhősünk csalódott lesz. Ezen csalódottság orvoslására egyesek különféle lehetőségeket keresnek. Jobb esetben fejleszteni próbálják magukat, próbálnak aktívkodni a közösségükben, civil szervezetek munkájába besegítenek, megjárnak egy-két tanfolyamot, ötleteket hallanak s így vagy úgy, de egy kis közösségbe kerülnek, egymásra találnak. Pénzük még mindig nincs, de van egy közösség amiben szocializálódhatnak, ahol ténykednek s a közösség szokásai és hangulata idővel rájukragad. Mikor a közösség építőjellegű, fiatalunk pozitív képet lát maga előtt, boldogan dolgozik örvend a fejlődésnek, meglátja a szépet valamint tesz annak érdekében, hogy ő is szépet alkosson, megpróbál kitűnni maga és csapata eredményeivel. Szépen lassan fejlődik, élettapasztalatokkal gazdagodik.

Mások csalódottságukban a kiút helyett felelősöket keresnek, problémáik elhatalmasodnak, ezek megoldását pedig másokra vetítik rá. Csalódottak, nyöszörögnek, szurkálódnak, irígyek mások érdemeire.

Ezen körülmények között lépnek színre a politikai pártok. A politikai erők fegyverként előveszik a fiatalokat, hiszen minden fiatal változást akar, lendületet hordoz magában, ezt próbálja a politikai rendszer kihasználni.

Az ifjak lesznek azok akik rendezvényeket szerveznek, akik plakátolnak, de ezek a fiatalok vannak jelen a facebookon is. A gondolatok és üzenetek melyet az ifjak képviselnek nagyban függnek a szociális körülményektől, valamint az őket felkereső párt politikai célkitűzéseitől. Ha egy párt a jelenlegi vezetést akarja megbuktatni előveszi a csalódott, kilátástalan helyzetű ifjakat, pénzt, munkát, ki tudja még milyen kánaánt igér nekik. Az ő feladatuk csak annyi: be kell mutatniuk mindent ami szomorú, mindent ami negatív, káoszt kell teremteniük, évtizedes problémákat feleveníteni és ezekkel dobálózni. A csalódott fiatal harcolni fog a közössége ellen is, keserű sorsára a megoldást az általa képviselt párt győzelmében látja csak. Látásmodja világos: „most minden rossz, de ha mi nyerünk csodák fognak történni.” Sajnos viszont az ígéretek később elmaradnak. A harc a pozíciókért csak viszályokat szít, barátságok szünhetnek meg, politikai gyerekes csatározások ezek, melyből csak a pöfékelő sokat megélt politikusok kerülhetnek ki győztesen. Olyan csatározások ezek, amelyek elszomorítják azokat, akik optimista szemlélettel dolgoznak, elszomorítanak mindenkit, akik közösségben gondolkodnak és összetartást hirdetnek. Hiszen ilyenkor mindenki kap hideget meleget. A fiatal pedig az álmaiért küzd csupán, és mégis politikai háborúban találja magát, maga sem veszi észre de könnyen eszközzé válhat. Megoldás nem a politika elkerülése, hanem a becsületesség, emberség és azok az emberi erények amelyeket a magánéletben is gyakorlolnunk kell. Meg kell őrizni lelkiismeretünk tisztaságát, elkerülni a harcokat, építeni és bízni. Politikában vagy azon kívül, de ne veszítsük el fejünk, előre nézzünk, hogy magunk miben segíthetnénk, mit tehetnénk jobban másoknál!

 Először érzem a választások szelét. Furcsa szél ez, amely mindig valami változást hoz... Változást azoknál, akik eddig éveken át mély álmuk aludták, előjönnek az ismeretlen rejtekhelyükről, megragadva a faluban uralkodó fuvallatokat már bontogatják szárnyaik.

A váratlan légmozgást megérzik azok is, akik eddig igyekezetükkel télen – nyáron jelen voltak. Azokról beszélek, akik építettek és összefogtak, felújítottak épületeket valamint utakat betonoztak, viharos gazdasági időkben is beruházásokat hoztak, sötét utcákba újra fényt csaltak, tettek - vettek igyekeztek, egyvalamiről azonban megfeledkeztek... Szerények voltak, csendben építettek, lehetőséget adva mindenféle szeleknek, hogy az ő eredményeik megkuszálják, vagy ellopják. Ha dolgozik az ember, az idő gyorsan elrepül. Mindezt ha csendben teszik, sokak fülébe nem jut el az üzenet, ki is volt az, aki mindezt értünk, lakosokért tette...

Ellenben jött az első szél és felébredtek a hazugok, felébredtek azok, akik számára csak a vihar jelent megváltást. Azok kiknek hangja gúnytól áztatott, szájukból a szitok mint a záporeső hullik a világra... Változást akarnak, ha kell törni zúzni, mások érdemeit lenyúlni, magukat megváltóként fényezni, egy dolgot akarnak elérni: hatalomra kerülni.

Összedönteni ha kell a világot, hogy sajátjuk építhessék, olyan világot melynek fuvallata más népek kénye kedve szerint alakulna, mely világnak célja nincs, de szerintük erre van szükség. Az első viharos kitörések nyomában, már ott a második szél is, mely szelíden sziszeg. Ígér mindent, mit csak hallani szeretnél, megadna mindent a szavazatodért. De nem ússzuk meg ennyivel, hisz úton van már a harmadik fuvallat, mely pénzt ígér, ki tudja honnét jött, s meddig marad, de május hatodikáig hiszem azt, hatalmas légmozgások várhatóak minden irányból.

Felébred mindenki ki elégedetlen, megragadva egy – egy viharfelhőt s gomolyogva, szürkén köddel borítják el kincses Vajdaságunk. A zivatarok elszomorítják a lelkeket, nem tudnak már kinek hinni, szomorú szívekbe ki tudhatna újra napsütést csalni.

Mind mind változást szeretnénk, jobbat magunknak, de vajon, melyik szellő érintésétől kapjunk szárnyra?

A megoldást nem a zúgolódásokban fogjuk  meglelni, nem a villámok és tornádók közepette tudunk ítélkezni. Bármennyi nehézség is hullik ránk, a viharok rombolása után, egyesek ismételten mély álomba szenderülnek. Csak az igazak maradhatnak, azok akik állják a hullámok támadásait, azok akik éveken át építettek, azok akik mindig jelen voltak, most is közöttünk vannak. A romboló szelek az ő irányukba fújnak, hiszen csak azokat tudják támadni akik építettek.

Bármekkora is lesz a rombolás, aki hittel a szívében építkezett jelen marad, folytatni fogja munkáját, rendet rak az ő udvarán, becsülettel tesz a közösségéért.

Ne engedjünk a szeleknek, védjük meg eredményeink, ne higgyünk az álnok szavaknak. Álljunk ellen, hogy akik évtizedes problémák megoldásába kezdtek folytathassák törekvéseik. Azon fiatalok akik optimista szemlélettel a lelkükben a jövő közösségéért próbálnak alapokat lefektetni, ne essenek a viharok áldozatául e kilátástalan időben...

Ha észak felől jövök, akkor van egy pont, amikor elkezd másképp verni szívem, ennek két oka van. Az egyik, hogy a második világháborúból megörökölt tankokra tervezett út különleges zötykölődést biztosít minden járműnek, ami végig megy rajta, a másik ez a lüktetés párosul azzal az érzéssel, hogy hazaértem. Még csak az alulról kipolcikolt vasúti felüljáró és már nyújtom is ki a nyakam, hogy jobban lássam az Én Falumat.
Nem könnyű pár szóban bemutatni azt a helyet, amire büszke vagyok. Kezdeném azzal, hogy községi rangja van, bizony ám! A Welker-tótól egészen a Júlia malomig tart a hatásköre, addig tart ez a hét szilvafás birodalom, mely a második legkisebb egész Szerbiában. Mindenünk van, ami egy községnek kell, tűzoltóság, rendőrség, községháza, no meg ami minden vajdasági községnek kijár egy tartományi képviselőnk is, igaz róla már négy éve nem hallottunk, de van, aki fél házát rátenné, hogy ott van, mert hallotta valakitől. 
Ha őszintén és reálisan szeretnék beszélni, akkor csak a „fővárossal” Kishegyessel foglalkoznék, mert ott nőttem föl, ott ismerem jól az embereket. Először is tudni kell rólunk, hogy valahogy mindig a figyelem középpontjába találjuk magunkat, és ami a legfontosabb, hogy legtöbbször örömhírekkel. Annak ellenére, hogy a térséget lesújtó válság nálunk fokozottabban érezhető, de mi mindig tudunk olyat tenni, alkotni, amit előrebiccentett mellel tudathatunk a világgal, bármerre járunk. Művészeink messze földön híresek, elég csak a zene világához vagy az irodalom világához hozzátett kincsekre gondolni, ami az itteni emberektől származik. Évente több könyvbemutató van nálunk már lassan, annyi mint pálinkafőzés! (ráadásul a hegyesi baracknak nincsen párja). Különleges ez a falu, amely így termésre fakasztja ezeket az embereket, lehet hogy épp az serkenti őket kreativitásra, ha például hallják a szomszédoktól hogy hogyan zsörtölődnek amiatt, hogy a másik utcát épp most betonozzák, az övéket meg még nem, vagy, hogy már megint sárga víz folyik a csapból. Igen, a falusi életbe ilyen beletartozik, része neki ugyanúgy, mint a piacnap, vagy az esténkénti tejjel bicajozó emberek.

Hogy miket tudunk még mi, amit más nem? Nekünk van a környék legfiatalabb polgármestere ám, aki mindig kihangsúlyozza, hozzáteszem nem hiába, hogy Vajdaság egyik legjobb táncegyüttese csapásol hétvégente a színházunkban, amely színház nem sokára újra a miénk lesz, ha a Megváltó is úgy akarja.

Aztán, ha szemetes a falu, akkor valakik mindig gondolnak egyet és egy jó sűrűbabért cserébe összeszedik, és nem is olyan nagydolog ez, csak összefogás kell hozzá meg az a plusz, ami minden kishegyesiben megvan. Ültetünk mi fákat is, ha arra van szükség, vagy a díjnyertes iskolánk igazgatónője fogja és profitot kovácsol az intézménynek a sok éve halmozódó műanyagpalackokból.

Szegény falu ez, sokszor mondják, de sok mindenben gazdag is. Gazdaságilag biztos, hogy sok település jobban áll, de, hogy mi a kultúránkkal ráverünk, a nagyokra abban biztos vagyok!

Nem haladunk mi olyan rossz úton, azt mondom. Ha majd már az ország is talán helyre fog állni egyszer, akkor nem kell félteni bennünket, mi is előre fogunk törni abban, amiben jelenleg még hátul kullogunk, mert nálunk van mire építkezni, van mibe fektetni a bizalmat! Most, hogy belegondolok, nálunk még a birs pálinka is ízesebb, mint másutt.

 Nem értettem. Komolyan mondom. Már hónapokkal ezelőtt a legkülönbözőbb, azelőtt a faluban színüket sem mutató pártok, aktivistái járták a házakat, s aláírásokat gyűjtöttek. Gondolkodtam is, hogy mi a csudának kell nekik az én aláírásom, példának okáért. Nem volt még választási kampány, s ha még az is lett volna, réges-régen elmúltak azok az idők, amikor házaknál lehetett aláírást gyűjteni, a személyi adatok felhasználásával. Már legalább hat éve csak anyakönyvvezető vagy bírósági hitelesítő által bevezetett és ellenjegyzett aláírásokkal lehet támogatni a pártokat. Általában el kell menni valahova, s nem hozzánk járnak a pártok aktivistái. Ha ez így van, akkor meg minek fáradoznak hiába ezek a jóemberek? Nem tudtam rájönni. Megkérdezetem hát egyiket – másikat. Van aki szerint azért kérik az aláírást, hogy a „Csóré Robi” többet ne legyen polgármester, meg hogy leváltsák a „bandáját”. Széles gesztikulációk és erős indulatok kíséretében kaptam választ. Leváltani? Most? Nemsokára lejár a mandátuma és úgyis választások lesznek. Miért nem jöttek korábban. A szomszédasszonynak meg egyenesen hazudtak: kézműves szakkör munkájában, ha részt szeretne venni, akkor írjon alá, meg adja meg az adatait. Milyen szakkör az, amelyet házalással alapítanak? Furcsa volt ez az egész. Aztán már egyre több ismerősöm mondta jártak náluk, aláírást kértek, s mindent mondtak, amit az ember hallani akart, csak írjon alá. Minden mindegy, csak adja meg az adatait. Olyat is hallani lehetett, hogy a fő utcán irodát bérlő párt jeles tagja azzal dicsekedett, hogy százharminc tagja van a szervezetének, pedig az irodájukban alig látni hat embernél többet mikor összejönnek. Aki aláfirkantott bármilyen papírost, az rögtön  párttag is lenne? Furcsa eljárás ez…

Aztán eldördült a start pisztoly. Kiírták a választásokat. Gyorsan kiderült, hogy minden pártnak támogató aláírásokra van szüksége. S természetesen, mint korábban is, hitelesített aláírások jöhetnek csak szóba. De akkor mire, volt jó ez a több hónapos falujárás? Mire volt jó a megtévesztés? Úgysem tudják felhasználni az összegyűjtött aláírásokat. S megszólal bennem a kisördög: s mi van ha mégis? Honnan tudom én mire használják fel a mondvacsinált indokokkal elkért aláírásomat és az adataimat, sokszor úgy hogy a párthovatartozást sem tették nyilvánvalóvá a „gyűjtők”.

Mindennek megvan a maga módja. Valamire való pártok megszervezték a gyűjtést, megmozgatták a támogatóikat és begyűjtötték az aláírásokat, amire szükségük volt. Összhangban az előírásokkal. Elmondták miért kérik az aláírást, elmondták ki nevében kérik az azt. Aki komolyan veszi saját magát, annak nincs szüksége ferdítésre, csúsztatásra. Az egyenességet értékelni kell. Én biztosan értékelni fogom.

Sokat látott fiai és lányai jobb sorsra érdemes falvainknak azt hittük, hogy nem lepődhetünk meg mi már semmin. No de politikusaink sikeresen ránk cáfoltak. Igaz, hogy már hónapok óta arról hallani, hogy választások lesznek, de hogy már ilyen hamar elkezdődik a kampány? Ki gondolta volna? Hova sietnek? Nem félnek, hogy elfáradnak? Végül is, azok akik eddig nem csináltak semmit, biztosan kibírják a tempót... A többinek meg úgysem lesz választása.

S hogy korán kezdődött, az hagyján, de milyen éles a küzdelem. Főként a sárga-kék mezben szereplő szerb bérencek jeleskednek. Lesz itt minden kérem szépen! Lesz? Van! Kolbászsütés forralt borral, hencegés és nagyot mondás, s ígéretek, ígéretek, ígéretek. S rengeteg füllentés. Valahogy meg kell győzni az embereket. Négy év alatt nem sikerült tüsténkedni, elmaradtak a beígért eredmények, kevés a felmutatható cselekedet, jótett. Mit tehet ilyenkor az élelmes hatalom éhes demokrata káder? Pót cselekszik. Kolbászt süt a jó embereknek és forralt bort oszt, ahol elmondhatja, azt amit hallani szeretne az elkeseredett ember. Némelyik ígéret még hazugságnak is rossz... Azért kell majd rájuk szavazni, mert majd ők megemelik a szociális segélyeket , de csak a fehéreknek, s a "barnák" is eltűnnek majd innen, erről a tájról. Mintha az egyik legszélsőségesebb neonáci párt aktivistáját hallaná az ember. Ilyen egy felelős helyi politikus? Megemeli azt, amit ő nem tehet meg, abból a pénzből, ami nincs? Nemhogy az önkormányzatok, de az ország a csőd szélén áll, a nyugdíjakat alig tudja kifizetni. S népirtással, vagy kitelepítéssel akar szavazatokat szerezni? Olyannal, amit nem tehet meg, ha minden egyes ember rá szavaz, akkor sem? A kibicnek semmi sem drága. Ugye? Munkahelyet viszont ígérhet. Csak elég nehezen tarthatja be. A drága pártja elég messze zavarta innen a befektetőket, a hazaiakat meg ellehetetlenítette. Ja, hogy az önkormányzatban? Ott meg nincs annyi munkahely, amennyi szavazó, sőt még annyi sem, amennyi aktivista kell neki, hogy kihasználva és átejtve őket megkaparinthassa a hatalmat. Amivel nagyon szeretne (vissza)élni. Majd akkor ő tudja, nem kell már akkor őnéki senki, s elmarad majd a víg sütés és a borforralás is. Ami nem biztos, hogy baj, legalább nem hagynak maguk után rengeteg szemetet...

Viszont helyi vitéz önjelölt hőseink nem állnak meg itt. Ők minden szavazatért  sót, cukrot, lisztet, olajat ígérnek. Mi ez, ha nem a szavazópolgárok lenézése, megszégyenítése? Kihasználva sanyarú sorsunkat, amibe hőn szeretett anyapártjuk taszított bennünket, meg akarnak vásárolni minket. Kilóra. Vagy szavazatra? Úgy tekintenek ránk, mint a négyévente egyszer használatos eszközökre.

Örök életet még nem ígértek. De ahogy haladnak, nem lepődnék meg. De isten lássa sötét lelkemet, soha nem szavaznék rájuk. Nem szeretnék olyan világban élni, főleg nem örökre, ahol ennyi hozzá nem értő, öncélú, sunyi kókler veri a díszlépést, mint amennyi felénk mostanában készül erre.

S hogy mindez nem csak gusztustalan, hanem törvénytelen is, álljon itt a jogalkotó rendelkezése eredetiben.

" Davanje i primanje mita u vezi sa glasanjem

Član 156

(1) Ko drugome nudi, daje, obeća nagradu, poklon ili kakvu drugu korist da na izborima ili referendumu glasa ili ne glasa ili da glasa u korist ili protiv određenog lica odnosno predloga, kazniće se novčanom kaznom ili zatvorom do tri godine.

(2) Kaznom iz stava 1. ovog člana kazniće se i ko zahteva ili primi poklon ili kakvu drugu korist da na izborima ili referendumu glasa ili ne glasa ili da glasa u korist ili protiv određenog lica odnosno predloga.

(3) Ako delo iz stava 1. ovog člana učini član biračkog odbora ili drugo lice u vršenju dužnosti u vezi sa glasanjem, kazniće se zatvorom od tri meseca do pet godina.

(4) Poklon ili druga korist oduzeće se."