Először érzem a választások szelét. Furcsa szél ez, amely mindig valami változást hoz... Változást azoknál, akik eddig éveken át mély álmuk aludták, előjönnek az ismeretlen rejtekhelyükről, megragadva a faluban uralkodó fuvallatokat már bontogatják szárnyaik.

A váratlan légmozgást megérzik azok is, akik eddig igyekezetükkel télen – nyáron jelen voltak. Azokról beszélek, akik építettek és összefogtak, felújítottak épületeket valamint utakat betonoztak, viharos gazdasági időkben is beruházásokat hoztak, sötét utcákba újra fényt csaltak, tettek - vettek igyekeztek, egyvalamiről azonban megfeledkeztek... Szerények voltak, csendben építettek, lehetőséget adva mindenféle szeleknek, hogy az ő eredményeik megkuszálják, vagy ellopják. Ha dolgozik az ember, az idő gyorsan elrepül. Mindezt ha csendben teszik, sokak fülébe nem jut el az üzenet, ki is volt az, aki mindezt értünk, lakosokért tette...

Ellenben jött az első szél és felébredtek a hazugok, felébredtek azok, akik számára csak a vihar jelent megváltást. Azok kiknek hangja gúnytól áztatott, szájukból a szitok mint a záporeső hullik a világra... Változást akarnak, ha kell törni zúzni, mások érdemeit lenyúlni, magukat megváltóként fényezni, egy dolgot akarnak elérni: hatalomra kerülni.

Összedönteni ha kell a világot, hogy sajátjuk építhessék, olyan világot melynek fuvallata más népek kénye kedve szerint alakulna, mely világnak célja nincs, de szerintük erre van szükség. Az első viharos kitörések nyomában, már ott a második szél is, mely szelíden sziszeg. Ígér mindent, mit csak hallani szeretnél, megadna mindent a szavazatodért. De nem ússzuk meg ennyivel, hisz úton van már a harmadik fuvallat, mely pénzt ígér, ki tudja honnét jött, s meddig marad, de május hatodikáig hiszem azt, hatalmas légmozgások várhatóak minden irányból.

Felébred mindenki ki elégedetlen, megragadva egy – egy viharfelhőt s gomolyogva, szürkén köddel borítják el kincses Vajdaságunk. A zivatarok elszomorítják a lelkeket, nem tudnak már kinek hinni, szomorú szívekbe ki tudhatna újra napsütést csalni.

Mind mind változást szeretnénk, jobbat magunknak, de vajon, melyik szellő érintésétől kapjunk szárnyra?

A megoldást nem a zúgolódásokban fogjuk  meglelni, nem a villámok és tornádók közepette tudunk ítélkezni. Bármennyi nehézség is hullik ránk, a viharok rombolása után, egyesek ismételten mély álomba szenderülnek. Csak az igazak maradhatnak, azok akik állják a hullámok támadásait, azok akik éveken át építettek, azok akik mindig jelen voltak, most is közöttünk vannak. A romboló szelek az ő irányukba fújnak, hiszen csak azokat tudják támadni akik építettek.

Bármekkora is lesz a rombolás, aki hittel a szívében építkezett jelen marad, folytatni fogja munkáját, rendet rak az ő udvarán, becsülettel tesz a közösségéért.

Ne engedjünk a szeleknek, védjük meg eredményeink, ne higgyünk az álnok szavaknak. Álljunk ellen, hogy akik évtizedes problémák megoldásába kezdtek folytathassák törekvéseik. Azon fiatalok akik optimista szemlélettel a lelkükben a jövő közösségéért próbálnak alapokat lefektetni, ne essenek a viharok áldozatául e kilátástalan időben...

A bejegyzés trackback címe: